A Veszprém FOLK a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

Szalóki Ági és Bognár Szilvia koncert, 09.16. 21:00, Szentháromság tér

„Ó fényességes szép hajnal …” – Bognár Szilvia és Szalóki Ági koncertje

A világ színpadai után Veszprémben, az újjászülető Szentháromság téren varázsolja el közönségét Szalóki Ági és Bognár Szilvia


Szalóki Ági

1994-ben lépett először színpadra az Ando Drom együttes jubileumi műsorán. Mestereinek azokat a zenészeket tartja, akiket hallgatott és akikkel együtt játszhatott: Sebestyén Mártát, Szakcsi Lakatos Bélát, Bodza Klárát, a Kalákát, és Dresch Mihályt, valamint erdélyi és moldvai énekeseket, mint Eke Péterné Simon Mari, Maneszes Márton, Papp Erzsébet, Jánó Anna, Lunka Erzsi.

2004-ben alapította első zenekarát és készítette el első lemezét, a Téli-nyári labodát, ekkor fordult a gyerekközönség felé. Eleinte nédalfeldolgozások és népi gyerekjátékok szerepeltek a zenekar repertoárján, ez később énekelt versekkel gazdagodott.

2005-ben megszületett Hallgató című etnojazz lemeze, mely Fonogram díjas lett Az év jazz – lemeze kategóriában. A Hallgatót nem sokkal ezután a japán Ahora-Tyo megvásárolta és kiadta Japánban is.

A 2006-os Cipity Lőrinc ismét a gyerekeknek készült; Szalóki Ági már saját dalokat is énekel ezen a lemezen, melyen Kiss Mari és Kulka János is közreműködik.

2007 elején ez a lemez is Fonogram díjat kapott, ezúttal "Az év gyereklemeze" kategóriában. 2007 az együtténeklés éve lett. Barátaival, énekes kollégáival létrehozta a Szájról – szájra formációt, mellyel azonos című lemezük is megjelentették.

2008-ban Karády Katalin dalaiból szerkesztett lemezt, melyet Fekete Ernő közreműködésével mutatott be a Katona József Színházban. A vágy muzsikál nem sokkal ezután Japánban is megjelent.

2009-ben újabb Fonogram-díjas gyereklemezt készített zenésztársaival. A Gingallón még több saját szerzemény szerepel és olyan vendégművészek, mint Fekete - Kovács Kornél, Cserhalmi György.

2010-ben született Borlai Gergő dobos-zeneszerzővel közös zenei anyaga, a Kishúg, melyből lemez is megjelent 2011 elején.

A 2011-es évben népzenei gyűjtőútjain szerzett élményanyagából kezdett építkezni: a Bárcsak ez az éjszaka című, az erdélyi Mezőség 3 falvának zenéjét és táncait bemutató műsorral az énekesnő a magyar népzenei gyökerekhez tért vissza.

2012-ben karácsonyi albummal jelentkezett : Az öröme az égnek, ünnepe a földnek egyházi és magyar népi karácsonyi énekek gyűjteménye.

A magyaron kívül 11 nyelven énekel és nyitott még többre is.

Külföldön legtöbbet az Egyesült Államokban koncertezett, de számtalanszor énekelt francia, holland, spanyol, német, angol, ír, orosz világzenei és jazz fesztiválokon is. A Besh o drommal végigjárta a kanadai jazzfesztiválokat Vancouvertől Montreálig.

Magyarországot állami rendezvényeken is képviselte New Yorktól Jeruzsálemen át Pekingig.

Díjak, elismerések:

2006 Fonogram díj, Az év jazz lemeze (Hallgató, Folkeurópa, 2005)

2007 Fonogram díj, Az év gyereklemeze (Cipity Lőrinc, Folkeurópa, 2006)

2007 Kodály-emlékdíj

2007 Artisjus előadóművészi díj

2009 Márciusi Ifjak díj (Állami kitűntetés)

2010 A Sanoma és a Story Magazin Érték-díja

2010 Fonogram díj, Az év gyereklemeze (Gingalló, Folkeurópa, 2009)

Társadalmi szerepvállalás: 

Ági rendszeresen és szívesen lép föl minden olyan rendezvényen, amely szeretetből és önkéntes alapon jön létre azzal a céllal, hogy környezetünk egészségesebb, tisztább, szebb legyen. Énekel a születés - szülés és a halál méltóságáért, dalaival hívja föl a figyelmet a hátrányos helyzetű gyerekek sorsára. Ezekkel az alapítványokkal dolgozik rendszeresen: Egészség Hídja Összefogás Egyesület, Magyar Hospice Alapítvány, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, Születés hete rendezvény, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, CIB Alapítvány ( kuratóriumi tag ), OTP Együttható ( zsűritag )


Bognár Szilvia

A Vasi Népdalstúdió és a Boglya népzenei együttes énekeseként indult Vas megyéből. Már 18 évesen a Népművészet Ifjú Mestere. Azóta számtalan együttes énekeseként, meghívott szólistájaként hallhattuk már, az Anima Sound System-től kezdve a Makámon és a Vándor Vokálon át a Szájról szájra nagysikerű hármasáig. Találkozhattunk vele a Pannon dalokban Rost Andrea oldalán, a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes, máskor a Sebő együttes, az Etnofon Zenei Társulás, vagy a Csík zenekar vendégeként, csak úgy, mint Szalóki Ágival közös előadásokon, vagy Nikola Parov és Herczku Ágnes koncertjein, illetve a Sator Quartetben Lovasi Andrással karöltve. Jelenleg is működik Kónya Istvánnal közös régizenei felállásuk és állandó énekese az Esszencia produkciónak.

Saját együttesét 2006-ban hívta életre, a hazai népzenei, jazz és világzenei produkciók neves előadóiból válogatva. Gyümölcsöző együttműködésüket négy album fémjelzi. Legutóbbi műsoraik főleg gyermekeknek, családoknak szólnak.
Az énekesnő és férje, Kovács Zoltán (zeneszerző, nagybőgős) újabb és újabb ösvényt taposnak a hazai világzene egyre bővülő színterén. A népi dallamok és szövegek hagyományból való kiragadása, modern zenei közegben való önálló életre keltése valamennyi formációjukat jellemzi, de a 2011-ben debütált etNoé ezek között is egyedi, progresszívabb zenei irányvonalat képvisel.
Legfrissebb felállásuk a Bognár Szilvia Sextet, amelyben az alapvetően akusztikus hangzásvilágot és a hagyományos előadásmód természetességét megőrizve három világ – a népzene, a jazz és az észak-indiai klasszikus zene – találkozik. 

Bognár Szilvia 2004-ben elnyerte az Artisjus előadói díját, valamint a Magyar Rádió eMeRTon díját „Az év folkénekese” kategóriában, míg a Kodály Zoltán-emlékdíjat 2007-ben, a Magyar Művészetért díjat pedig 2010-ben vehette át. Legutóbb, 2013-ban a Közép-magyarországi Regionális Príma Díjban részesült Magyar zeneművészet kategóriában.



A koncerten a részvétel ingyenes!

Időpont

2023.09.16 21:00 - 23:00

Helyszín

Szentháromság tér

Veszprém • +36 20 204 00 06 • gom3z.gom3z@gmail.com